TISZASZIGET

9. Önkormányzati fórum 1. - 2019


 

„Önkormányzati Fórum 1.” – 2019. március 09. -      Tiszasziget, Vedres István Faluház

 

 

A projekt előkészítése során felmerült, hogy szükség van a település vezetése és a lakosság közötti kapcsolat erősítésére. Ezért fórumok keretében lehetőséget biztosítunk a tájékoztatásra és a lakossági vélemények meghallgatására, amelyek iránymutatású szolgálhatnak a döntéshozóknak a jövőbeli tevékenységeik tekintetében és amely közelebb hozhatja egymáshoz a település lakosait erősítve ezzel az együvé tartozás érzését és a közösségi kohéziót.

A fórum során polgármester úr tájékoztatta a nagy számban megjelent résztvevőket a pályázatunk jelenlegi állásáról és kérte őket a soron következő programok, rendezvények előkészítésében, megvalósításában való segítségre annak érdekében, hogy a tervezés mellett a kivitelezésbe is aktívan vegye ki részér a lakosság.Megragadva az alkalmat, részletes tájékoztatást kaptak a résztvevők az egyéb, folyamatban lévő és jövőbeni pályázatokról és tervezett fejlesztésekről is (pl. útfelújításokat, önkormányzati épületek felújítás stb.).Információt kaptak a megjelentek a Magyar Falu Program keretében tervezett fejlesztésekről is, mely nem titkoltan azt a törekvést hivatott szolgálni, hogy atelepülés mind infrastruktúra, mind szolgáltatások terén minél korszerűbb, vonzóbb és élhetőbb legyen nem csak a jelenleg itt élők, hanem a jövőbeni lakosok számára is. A CSOK programnak köszönhetően szerencsére egyre több család költözik a településre, így a fiatalabb korosztály száma is megnövekedett. Ezeknek a fórumoknak, közösségi programoknak köszönhetően talán a lakosság és a különböző generációk közötti kapcsolat is szorosabbá válik. Megragadva az alkalmat, a megjelent hölgyeket virággal köszöntöttük. A számos érdeklődőt vonzó, vendéglátással egybekötött rendezvény megvalósítása igen sikeresnek bizonyult és kellemes hangulatba telt.Nagyon fontos ezek a közösségi rendezvények a település lakosai és annak vezetősége szempontjából is, hiszen, alkalmat biztosít a tájékoztatás mellett a párbeszédre is: a lakosság hasznos javaslatokkal és tanácsokkal segítheti a vezetőség munkáját.



Vissza